Part II
Annak
ellenére, hogy Ville hallhatóan fáradt volt, több mint egy órán keresztül
beszéltünk egymással. Miután elmondtam neki mi tépte fel a régi sebeimet, és
miért zuhantam össze, igyekeztem minél hamarabb más témára terelni a szót. Mert
hiába is esett jól, hogy kiadhattam magamból a lelkemben felgyülemlett mocskot,
és voltam hálás, amiért ismételten meghallgatta a siralmaimat, de egyszerűen
képtelen voltam tovább foglalkozni magammal és az instabil mentális
állapotommal.
Két
nappal azelőtt, hogy Ville visszajött volna Londonba volt egy számomra
felettébb kínos, a kapcsolatunkban viszont nagyon meghatározó Skype
beszélgetésünk. Az egész ott kezdődött, hogy teljesen rákkattantam a Bring Me
The Horizon egyik albumára, különösképpen a Can You Feel My Heart című dalra,
amit képes voltam hatszor is meghallgatni egymásután. Persze azonnal
beszámoltam Villének az új szerelmemről, többször is hangsúlyozva, hogy
mennyire oda meg vissza vagyok a szövegétől és már lassan azon gondolkozom,
hogy magamra tetováltatom annak egy részletét. Ez után nem sokkal vetette fel,
hogy ha ráérek, beszélhetnénk Skype-on, és én teljesen gyanútlanul mondtam rá
igent. Nem is értettem ez addig miért nem jutott eszünkbe, hiszen a telefonnal
ellentétben, teljesen ingyenes és ha olyan kedvünk van, még a másikat is
nézhetjük közben.
A
gépemmel kezemben az asztalhoz mentem, és a széken elhelyezkedve vártam, hogy
Ville felhívjon.
-
Szia
– köszöntem neki boldogan, ahogy megláttam kicsit pixeles fejét a képernyőn.
-
Szia
Szívem – mondta egy lusta fél mosollyal az ajkán.
Igazából
már itt sejthettem volna, hogy valami rosszban sántikál, de akkor már napok óta
nem mondott semmi zavarba ejtőt, nem törte magát azon, hogy elpiruljak a
szavaitól, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy bármi bajom származhatna egy
ártatlan beszélgetésből.
-
Tudod
az elmúlt percekben azon töprengtem, hogy elfelejtettük megbeszélni a szerinted
béna és hátborzongató dalszövegeimet.
Hangja
olyan ártatlanul csengett, mintha csak azt mesélné el, hogy reggelire, a
szokásos tükörtojás helyett palacsintát evett. Vidám mosolyom azonnal az
arcomra fagyott és nagyokat pislogva néztem az önelégült képet vágó férfira.
-
És
ezt most akarod megbeszélni? – kérdeztem elgyötörten.
-
Igen
– felelte egyszerűen.
-
Nem
lenne jobb személyesen, úgyis találkozunk két nap múlva?
Próbáltam
halogatni a beszélgetést, nem mintha az lett volna minden vágyam, hogy szemtől
szemben vitassuk meg a dolgot, de abban a pillanatban csak arra tudtam
gondolni, hogy ne akkor kelljen ezzel foglalkoznom.
-
Minek,
ha egy másik országból is elérem, hogy elpirulj? – nézett bele szenvtelenül a
kamerába.
-
Most
tényleg Ville, ennyire még te se lehetsz szemét – igyekeztem nevetve leplezni a
nyilvánvaló zavaromat.
-
Nem
vagyok szemét – mondta elkomolyodva –, csak tudod igazán rosszul esett, hogy
magadra tetováltatnád egy olyan dalnak szövegét, amit pár napja hallottál
először, míg amiket én írtam nevetségesnek találod.
Lemerevedve
ültem az ágyamon és azon agyaltam mennyire vegyem készpénznek a szavait, mert
hiába is próbáltam, arcáról semmit nem tudtam leolvasni.
-
Nem
tudom eldönteni, hogy ezt most komolyan gondolod vagy sem – méregettem őt
tűnődve.
-
Teljesen
komolyan – monda. – Valamiért abban reménykedtem, hogy mivel már ismersz
valamennyire, a dalaimmal is megbékélsz majd, esetleg adsz nekik még egy
esélyt, de úgy látszik tévedtem.
Ajkán
egy csalódott, már-már szomorú mosoly jelent meg, én pedig érezni kezdtem a
belsőmet maró bűntudat első hullámait. Addig nem igazán gondoltam rá, hogy
valóban zavarhatja, hogy én nem szívlelem túlzottan sem a dalszövegeit sem a
zenéjét. Amikor még az első nap elmondtam neki, hogy szerintem túl morbid
dolgokat ír, nem úgy tűnt, mint akit zavar a véleményem, és kiállítás
megnyitóján is direkt kereste a tekintetemet, amikor a Buried Alive By Love-ot
énekelte és magabiztosan mosolygott rám a színpadról. Holott természetes, ha
valakinek rosszul esik, amikor leszólják az alkotásait, amiken hosszú órákon
át, szívét-lelkét bele adva dolgozott. Már épp azon törtem a fejem, miként
tehetném jóvá, hogy nem vettem észre mennyire megbántottam, amikor meghallottam
Ville senkivel össze nem téveszthető hangos nevetését.
-
Látnod
kellene az arcodat Szívem, borzalmasan cuki vagy amikor aggódsz – mondta
szaggatottan.
Ellenállhatatlan
kényszert éreztem rá, hogy leüvöltsem a fejét vagy dühösen lecsapjam a gépem
tetejét, de csak csöndben, sértődötten vártam, hogy Ville észrevegye magát.
-
És
most haragszol rám – jelentette ki sóhajtva.
Nem
tudom mi mást várt tőlem, talán, hogy vele együtt nevetek majd azon, hogy
rászedett, és elhitette velem, hogy mélyen az érzéseibe gázoltam.
-
Drágám,
azt hiszem félreértettél – mondta miután még mindig némán meredtem magam elé –
valóban zavar, hogy számodra szinte értéktelen minden, amit az elmúlt húsz
évben írtam. Ezért is szeretném veled erről beszélni, hátha miután megismered a
történetüket, vagy csak más nézőpontból hallgatod meg őket, már nem lesz benned
akkora az ellenszenv a zenénk iránt.
Utoljára
akkor volt ilyen a hangszíne, amikor a koncert után az eldugott hátsó szobában
beszélgettünk. Hinni akartam neki, de az előzőekből tanulva inkább az
óvatosságot választottam.
-
De
kinevettél – néztem rá összevont szemöldökkel.
-
Igen,
mert nem számítottam rá, hogy ennyire magadra veszed majd és eddig még nem
láttam ezt az oldaladat – mosolyodott el lágyan.
-
Nehéz
rajtad kiigazodni – sóhajtottam.
-
Te
sem vagy egyszerű eset.
Mégis
könnyedén átlátsz rajtam, válaszoltam volna neki szívem szerint, de ez túl sok
olyan kérdést vetett volna föl, amiket még nem akartam hallani.
-
Szóval
mit szólnál egy különleges dalelemzéshez? – kérdezte gyerekes lelkesedéssel.
-
Muszáj?
– nyögtem fel.
-
Nekem
sokat jelentene.
Semmi
kedvem nem volt ahhoz, hogy elhagyott barátnőkről, összetört szívekkel
beszélgessek Villével. Azon túl, hogy eleve kényelmetlenül éreztem magam az
egész ügy miatt, az érzéseim is egyre erősödtek iránta azóta, hogy elment, és
nem szívesen hallgattam volna fájdalmas meséket, a régi szerelmeiről. De közben
tudtam, hogy mennyire fájó pont neki, hogy már nem szeretem sötét, romantikus
költeményeit, és ha nem akarom még jobban megbántani, kénytelen leszek
végighallgatni, amit mondani szeretne, ha csak nem találok valami másik opciót.
Gyorsan végigvettem a lehetőségeimet, amiknek a végére érve egy hajmeresztő
ötlet lopódzott be a gondolataimba. Egy halk hang azt mondta a fejemben, hogy
azonnal felejtsem el a dolgot, de nem hallgattam rá, inkább alkut ajánlottam
Villének.
-
Nem
köthetnék egy egyezséget? – kérdeztem kicsit bizonytalanul.
-
Mire
gondolsz?
Vettem
egy nagy levegőt és mielőtt folytattam volna, még egyszer végiggondoltam, mit
is fog jelenteni a jövőmre nézve, ha Ville elfogadja az ajánlatomat.
-
Mivel
azon akadtál ki, hogy magamra tetováltatnám a Can You Feel My Heart két sorát,
így arra gondoltam, hogy, meghallgatom az összes dalotokat, és ha találok egy
olyan részletet, ami igazán tetszik és tudok vele azonosulni, akkor az lesz az
új tetoválásom.
Ville
csöppet sem meglepő döbbenettel nézett rám, biztos voltam benne, hogy messze
nem ilyen merész válaszra számított.
-
És
ha nem találsz?
-
Akkor
annyit beszélhetsz a dalaidról, amennyit csak szeretnél – mondtam nem túl
lelkesen.
Néhány
röpke pillanatig elgondolkozva meredt a kamerába, majd egy hatalmas vigyorral
arcán, beleegyezett az őrült ötletembe
-
Rendben,
de lenne két feltételem – mondta
-
Igen?
Továbbra
is bizonytalan voltam, de úgy gondoltam, hogy a legrosszabb, ami történhet az,
hogy szó nélkül kell tűrnöm, hogy Ville hosszú órákon keresztül fogja ízekre
szedni a saját dalait, amit amúgy is csak úgy kerülhettem volna el, hogy vérig
sértem őt.
-
Először
is ott leszek veled amikor tetováltatsz, másodszor, ha nem találsz kedvedre
való részt, tartozni fogsz nekem egy szívességgel, amit bármikor beválthatok.
-
Milyen
szívességgel?
-
Nyugi,
nem foglak olyanra kérni, ami túl kínos lenne – mosolygott hamiskásan.
Bizalmatlanul
méregettem az arcát. Az egyértelmű volt, hogy én vagyok hátrányosabb
helyzetben, Ville mindenképp megkapja, amit akar, akármi is legyen a válaszom.
Mégsem éreztem úgy, hogy teljesen rossz lett volna a felvetésem, csak a
szívesség miatt gondoltam át még párszor az egyezségünket, mielőtt igent
mondtam volna.
-
Oké,
benne vagyok.
-
Remek,
van két napod végigrágni magad az egész HIM diszkográfián.
-
Hogy
mi? – kerekedtek ki a szemeim.
Kisebb
vita alakult ki köztünk arról, hogy pontosan mikorra is kéne megtalálnom a
megfelelő szöveg részletet. Sajnálatos módon Ville érvei sokkal logikusabbak
voltak az én gyenge próbálkozásaimnál, így ugyan kicsit fanyalogva, de
beleegyeztem, hogy vasárnapra végighallgatom az összes albumukat, és ha minden
a terv szerint alakul, hétfőn együtt ellátogatunk egy tetováló szalonba.
A
következő két nap nagy részét zenehallgatással töltöttem. Hazudnék, ha azt
mondanám, hogy ezeknek a hosszú óráknak, minden percét élveztem, de meglepően
sok dalt kedveltem meg, főleg az újabb albumokról, amik az után jelentek meg,
hogy megváltozott az ízlésem. És persze ott voltak a régebbi kedvenceim is,
amiktől újra tizenhatnak éreztem magam, szinte láttam a szemeim előtt, ahogy
feketére festett hajjal és csillogó tekintettel bámulom a legújabb videójukat.
Miközben én hol szenvedtem, hol nosztalgiáztam, Ville folyamatosan üzenetekkel
bombázott, arról érdeklődve, hogy épp melyik lemeznél járok és találtam-e már
valamit, ami tetszik. Teljesen bezsongott, szinte már aranyos volt, mennyire
várta, hogy kiválasszam azt a pár sort, amit örökké magamon fogok viselni. Az
igazat megvallva, már másnap több lehetséges befutót is találtam, de ezt
természetesen nem említettem meg neki.
Vasárnap
délután kellemes izgatottsággal vártam, hogy Ville megérkezzen. Azért kicsit
ideges is voltam, mert hiába próbáltam ignorálni a vele kapcsolatos érzéseimnek
egy jórészét, azt még magam előtt sem tudtam tagadni, hogy megkedveltem őt. De
hogy ez mit is jelent pontosan, azt nem tudtam volna megmondani, ahogy azt sem,
hogy ő miként érez irányomba. Abban viszont biztos voltam, hogy amint újra
találkozunk személyesen, a bennem felmerülő kérdések zöme válaszra fog találni.
Már
sötétedett, amikor Ville és Vincent visszaértek a lakásba, eredetileg úgy
terveztük, hogy kimozdulunk valamerre, de mivel Villének korán reggel jelenése
volt, így abban maradtunk, hogy otthon töltjük az estét.
-
Szívem,
hogy nem nőttél semmit – fonta körém Ville karjait egy gyors ölelésre
-
Én
is örülök, hogy látlak.
Az
elmúlt években igazán hozzá szokhattam volna, hogy az emberek gúnyolódnak a
magasságomon, de néha még mindig rosszul éreztem magam amiatt, hogy alacsony
vagyok, főleg egy olyan magas ember mellett, mint Ville.
-
Na,
lesz holnap új tetoválásod? – nézett a szemembe, mikor elhúzódott tőlem.
-
Igen
– bólintottam.
-
Remek
– mosolyodott el boldogan. – És elmondanád végre, hogy mit találtál? – kérdezte
nem túl jól leplezett izgatottsággal.
-
Majd
igen – vigyorogtam rá.
Vinc
unszolására belementem, hogy ahelyett, hogy rendelnénk, megcsinálom a speciális
zöldséges tésztámat, ami történetesen barátom egyik kedvence volt. Viszonylag
hamar készen is lettem vele és a konyhapultot körbe ülve halkan vacsoráztunk,
miközben a háttérben egy régi Black Sabbath album szólt. Nem ez lett a legjobb,
amit valaha főztem, de azért elégedett voltam a végeredménnyel, és mivel a két
férfi sem dobta ki a kukába a tésztát, feltételeztem, hogy nekik is elnyerte a
tetszésüket az étel. Elméletem hamar be is igazolódott.
-
Vinc,
azt hiszem, néha kölcsön fogom venni Elit, ha ilyeneket tud főzni – szólalt meg
Ville két falat között.
-
Ne
hogy azt hidd, hogy jól járnál vele. Igaz, jól főz, de sokat is eszik –
válaszolt barátom.
Nem
mondtam semmit, csak szórakozottam néztem rájuk.
-
Az
nem gond, majd többet csinál és akkor marad másnak is – oldotta meg a problémát
Ville.
-
Ja
és a konyha átmegy háborús övezetbe, mint láthatod – mutatott a pulton heverő
edényekre és zöldség maradékokra.
Tényleg
szokásom volt káoszt hagyni magam után, de amióta Vincnél laktam sokat
fejlődtem, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy barátom utálta a pulton
hagyott bögréket és rendszeresen kioktatott a mosogatógép szerepéről a
háztartásban.
-
Ugye
tisztában vagytok vele, hogy itt ülök én is? – kérdeztem őket.
-
Te
csak egyél tovább, a többit meg bízd a felnőttekre – legyintett barátom rám sem
nézve.
-
De
nagyra vagy a négy év előnyöddel – nevettem ki a béna beszólását.
Amit
később kicsit meg is bántam, mert mint kiderült a fiúk nagyon elemükben voltak.
Amíg ki nem ürült mindenki tányérja, végig rólam és a különböző rossz
szokásaimról beszélgettek, teljesen ignorálva a tényt, hogy ott vagyok
mellettük. Nem vettem magamra az ugratásaikat, semmi értelme nem lett volna
megsértődnöm, így csöndben, apró mosollyal az arcomon tűrtem, hogy azon
nevetgélnek, milyen könnyen zavarba jövök és mennyire vicces fintort vágok, ha
rossz zenét kell hallgatnom. Vinc felhozta a kávé iránti függőségemet is, még
egy borzasztóan túlzó bemutatót is tartott arról, milyen hisztis vagyok
reggelente, amíg meg nem kaparintom az első bögre kávémat.
A
vacsora után, jóllakottan ültünk le a televízió elé idióta show műsorokat
nézni, és végre én is velük nevettem.
Leszámítva a vacsora alatti piszkálódást, az este kifejezetten
kellemesen telt el, minden tökéletesen passzolt egymáshoz és volt valami
meghittség abban, ahogy hármasban a nappaliban fetrengtünk és értelmetlen média
maszlaggal pusztítjuk az agysejtjeinket. Néha magamon éreztem Ville tekintetét,
de igyekeztem nem foglalkozni vele, addig akartam halasztani a beszélgetést,
amíg csak tudtam. Ritka pillanat volt, hogy előnyben vagyok vele szemben, és ki
akartam élvezni minden egyes percét.
Valamivel
tizenegy után takarodót fújtunk, a gond csak az volt, hogy én egyáltalán nem
voltam álmos. Az ágyamon ülve kerestem valami filmet a gépemen, amivel
elüthetem az időt, amikor Ville két halk kopogás után benyitott a szobámba.
-
Szívem,
nem felejtettél el valamit? – vonta fel szemöldökét.
-
Nem
hiszem.
Próbáltam
a lehető legártatlanabbnak tűnni, mintha tényleg nem tudnám, mire gondol.
-
Élvezed
a helyzetet, mi? – ült le mellém.
-
Csak
egy picit – mosolyodtam el.
Majd
az éjjeliszekrényemen lévő papírért nyúltam, amire felírtam azokat a dalszöveg
részleteket, amik a leginkább tetszettek és Ville kezébe nyomtam.
-
Látom
többet is találtál – mondta kicsit illetődötten.
-
Igen
– bólintottam.
Szórakozottan
néztem, ahogy szemeivel gyorsan végig fut a sorokon.
-
És
melyik lesz a befutó?
Az
lap felé nyúlva, ráböktem a legfelsőre, ami az Drawn & Quartered című
számból volt a There's a darkness we need
to feel, for the brightest light to be seen and felt inside
Ville
nem mondott semmit, csak kérdőn kutatta az arcomat. Érezhető volt a zavara és
szinte biztosra vettem, hogy szíve szerint megkérdezné milyen volt alig
negyvennyolc óra alatt végig hallgatni az összes dalukat, de ahelyett, hogy
nyíltan rákérdezett volna, ahogy szokása volt, inkább némán ült mellettem.
Furcsálltam a viselkedését, azt hittem jobban fog örülni, hogy több általa írt sor
is megragadott, de nem tűnt igazán boldognak.
-
Nézd
Ville – törtem meg a kicsit kínos csöndet. – Soha nem utáltalak titeket és nem
is tartottam a dalaitokat értéktelennek, nem is tudom honnan szedted ezeket.
Egyszerűen csak más fajta zenéket kezdtem hallgatni és más témák fogtak meg. De
miután átrágtam magam minden lemezeteken, azt hiszem lett egy új-régi
rajongótok – mosolyogtam rá.
Ville
arcáról végre eltűnt az a különös zavartság.
-
De
Buried Alive By Love refrénjétől még mindig kiráz a hideg – tettem még hozzá.
Amire
ő halkan felnevetett és az addig gyermeteg vigyor eltűnt az arcáról és
pillanatok alatt alakult át egy pimasz vigyorrá.
-
Látod,
mondtam én, hogy nem nőttél ki belőlem teljesen.
-
Tudtam,
hogy rossz ötlet hizlalni az egódat – ráztam meg a fejemet továbbra is
mosolyogva.
Ismételtem
csönd telepedett ránk, de ezúttal nyoma sem volt semmiféle feszültségnek. Jó
érzés volt elmerülni a csillogó szemében, még akkor is, ha megint zavarba akart
hozni, mert tudtam, hogy miattam most egy kicsit boldogabb lett.
-
Mennem
kéne aludni – állt fel lassan mellőlem.
Tekintetünk
továbbra sem vált el a másikétól. Ville elém lépett, lehajolt hozzám és egy
apró csókot nyomott a homlokomra.
-
Jó
éjt Szívem – simított végig lágyan a vállamra omló hajamon, miközben
felegyenesedett.
-
Neked
is – suttogtam szégyenlősen.
//Sziasztok Kedveseim!
Itt a tizenkettedik fejezet második része is, yee. Annyira nem vagyok vele megelégedve, de nem akartam tovább ülni rajta, azért remélem így is tetszik nektek! A következő rész szerdán lesz, addig is hallgassatok sok jó zenét és olvassatok!!
Szia!
VálaszTörlésMa felszabadult egy délutánom, és egy google keresés ide vezetett hozzád. Elolvastam az eddigieket és csak azt sajnálom, hogy még csak a 13. résznél tartasz, ezért ki kell várnom a folytatásokat. Nem baj elég felnőtt vagyok már, fejlett az önuralmam, ki tudom várni a következő részt. (általában nagyobb megerőltetés nélkül, ha tetszik a történet.) Ez tetszik, tehát ma szerdán várom a folytatást.
Tudod mint a Kisherceg.
Jó volt.
Üdv ma27
Szia!
TörlésÖrülök, hogy rátaláltál a blogomra, annak meg még inkább, hogy tetszik is^^ ÉS ma jön is az új fejezet bár általában délután rakom ki, de nagyon bénáztam egy mondaton szóval estére maradt.
További jó olvasás meg ilyesmit :)
Rion